Neked melyik tetszik?

Ha engem kérdezel, egyik sem. Én a szúnyognál vastagabb szeretnék lenni, a vízilónál meg jóval vékonyabb.

Manapság nem tudsz úgy híreket olvasni, hogy legalább egy ne arról szóljon, hogy nem gáz ha husi vagy, mert úgy is lehetsz szexi, csinos, szép, még modell is ha mindenáron szükségét érzed annak hogy közszemlére tedd magad. Példa rá, a plusz size modellek egyre népesebb tábora.

Nekem ezzel egy gondom van csak. Ha belesüppedsz a nagy önelfogadásba, akkor nem is akarsz változtatni! Pedig ha akarnád, megtehetnéd.

Ezért baj, hogy ezek a modellek ezt kommunikálják az emberek felé. Abszolút nincsenek tisztában azzal, hogy mennyien isszák a szavaikat és pont miattuk meg sem próbálnak lefogyni.

Akkor megnyugszol, hogy mi a fenének törnéd magad, amikor mások is vannak és egyre többen vannak, méretes idomokkal „megáldva” mégis büszkén mutogatják magukat. Még modellkedhetnek is. Akkor simán belefér még egy hamburger, meg nem gáz ha lecsúszik rá az a pár szelet süti, amit leöblítesz egy kis cukros lötyivel.

Az emberek, a világ pont attól halad előre, hogy soha nem vagyunk megelégedve azzal ami van, mindig jobbat, mindig mást, mindig változást akarunk!

Pedig egyre többet hallani azt is, hogy az elhízásnak milyen komoly egészségügyi kockázatai vannak. Cukorbetegség, szív – és érrendszeri betegségek, ízületi problémák.

És sajnos már a gyerekeket is érinti. Nyilván amelyik szülőnek sikerül magát dupla akkora méretűre ennie, az a gyermekével is azt fogja tenni. Fel hízlalja a gyerekét is. Mintha nem jutna el hozzájuk az info, hogy ebből baj is lehet. Vagy csak lazán tojnak rá, mert azt hiszik hogy velük biztos nem.

Ha látta valaki a „ Túl a sövényen” című mesét, abban gyönyörűen summázza főhősünk, hogy mi emberek hogyan is viszonyulunk a kajához. Aki nem látta, nézze meg. Érdemes. :)

Reggel kajával kezdjük a napot, délelőtt nasizunk kicsit, délben ebéd, délután megint nasi, este vacsi. Ha buliba megyünk kaja, ha randira, kaja, ha kirándulunk, kaja. Ha tv -t, filmet nézünk, eszünk, nehogy már unatkozzunk közben. Az ünnepnapok is az óriási kajálásokról szólnak. Ha örülünk, ha szomorúak vagyunk, ha sikerül valami, ha nem, ha szerelmesek vagyunk, ha szakítottunk, mindig ugyanaz a vége! Eszünk! Bármerre megyünk kaját tutira találunk. Még az utcán közlekedve is kaja - bódékba botlunk. Nehogy nagyon lesoványodjunk a sok gyaloglás közben.

Ki látott már a természetben elhízott állatot? Én nem. Ha van is, csak ritkán fordul elő.

Viszont a kiskedvencek között már sokkal több akad. Annyira szeretjük őket, hogy halálra tömjük szerencsétleneket.

Bár ezt a szomszéd néni is csinálja az unokájával………..

És nem, nem azokról beszélek, akikre valamilyen betegség miatt szaladnak fel a pluszkilók. Az teljesen más tészta, itt nem arról van szó.

Én egyébként ennek pont az ellenkezője vagyok. A szúnyogok táborát erősítem.

Tök mindegy mit eszem, mennyit eszem, nasizni is szoktam és csokis keksz nélkül nem tudok létezni,( bár ezt csak sumákban szabad, hogy a kicsik ne lássák) mégsem híztam, csak egyszer. A pocakos időket most nem számolom ide, mert akkor voltam átlagos súlyú. Szülni például hatvanöt kilóval mentem. Csúnyán ki is röhögtek.

Nem kell utálni, nem az én érdemem. Ezt örököltem. Nálunk nincsenek husimókusok a családban.

De amikor például a nagymamámnak sikerült felhizlalnia, mindenáron meg akartam szabadulni a feleslegtől, mert nem jöttek rám a nadrágjaim. Odafigyeltem hogy mennyit eszem és bicikliztem.

Persze vannak olyanok akik inkább lecserélték volna a ruhatárat, minthogy megmozduljanak…..

A nagyapám mindig azt mondta : Kislányom, csak attól hízol amit megeszel! Igaza van.

És azért ne hagyjuk ki azt sem, hogy kinek milyen vastagok a csontjai.

Én eleve madárcsontú vagyok, és ez is állati sokat számít. A barinőim, akik kb. ilyen alkatúak mint én, legalább öt kilóval voltak nehezebbek nálam. Vagy még többel.

Emlékszem, mindig azzal ijesztgettek az okosok, hogy majd húsz éves korom után hízom. Nem jött össze.

Akkor majd huszonöt után. Akkor sem.

Majd meglátod, ha szülsz egy gyereket. Még utána sem. Akkor a második után….. Mégsem.

Na, majd ha betöltötted a harmincat. Nem híztam el.

Harmincöt után esélyed nincsen, tuti te is hízol. Még mindig nem. Pedig itt már vártam is plusz néhány kilót.

Ha hazamegyünk és régi ismerősökkel, barátokkal találkozunk, mindig megkapom, hogy: te aztán nem híztál semmit. És látszik a rémület a szemükben……….. Tuti azt hiszik hogy valami komoly betegségem van, csak azt nem merik megkérdezni. Fura egyébként látni őket, mert szinte mindenkinek sikerült már minimum megdupláznia a régi súlyát. Főleg hogy ritkán találkozunk sokkal szembetűnőbb a változás.

Nem tudom miért, de ha valakinek gyereke van, akkor azt gondolja mindenki hogy kövér, lusta és igénytelen. Kikérem magamnak.

Voltam a férjem munkahelyén egyszer és találkoztam a kollégáival. Tudják hogy mennyi gyerekünk van. Meg is jegyezték apának, hogy ők teljesen meg voltak győződve róla, hogy én valami nagydarab elhízott jeti vagyok. Ezen apa sértődött meg! :)

De szó mi szó, a csajok közt több a husi mint a férfiak közt. Nem?

Pedig a csajok mindig tetszeni akarnak. Akkor erre hogy nem figyelnek oda?

Nem azt mondom hogy mindenkinek ropinak kell lennie, mert az sem szép. Egy elhízott emberről sem éppen az egészség jut eszembe. Szerintem a kettő között lenne ideális.

Azért valljuk be őszintén a duci emberek nem egy – két saláta levelétől növesztettek akkora hátsókat, meg a rengeteg fizikai munkától. Sokkal lustábbak vagyunk, jóval kevesebbet kell mozognunk, mint a nagyszüleinknek régen. És ez látszik is.

Ha figyelsz arra hogy mennyit eszel és mit, mozogsz mellé, nem csak egészséges leszel, hanem jobb alakú, erősebb és még boldogabb is. (a mozgás boldogság hormont szabadít fel)

Ez egyáltalán nem lehetetlen, sok embernek sikerült már.

Kövess a facebook-on (msmordor) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. :)

Köszönöm!